Ez történt eddig

25.08.2019 18:18
Zo školy

Autor : Kitti Méhesová, ZŠ s VJM, ul. Práce, Komárno

Späť na úvod

                                              

    Az idei tanév októberében került sor a lassan már tradícióvá váló jutalomkirándulásra a tanulók nagy örömére.

    Ezen az alkalmon a negyedikesektől a kilencedikesekig a legkiemelkedőbb teljesítménnyel rendelkező diákok vehettek részt. A 2018/2019-es tanévben kettő program várt ránk. Először is a budapesti repülőmúzeumot látogattuk meg, ahol testközelből figyelhettük meg az egyes repülők fel- s leszállását és nem utolsó sorban az érdekfeszítő hajdani magyar légi járművekbe nyerhettünk betekintést.

     A második, egyben az utolsó megállónk a Fővárosi Nagycirkusz volt. A Szikramanók című akrobatikus előadás kicsiket és nagyokat is egyaránt a karácsony hangulatába sodort. Rengeteg élménnyel gazdagodott ezen a napon a felső tagozat, illetve a jövendőbeli 5. évfolyamos gyerekek.

    Mindenki elégedetten tért nyugovóra éjszaka. E kirándulás emlékei még a júniusi tikkasztó napokban is visszaköszönnek.


                                                                                                                                                                                    Zink Dóra, 6.b