Diákbál a színfalak mögött

26.10.2019 20:02
Zo školy

Autor : Alžbeta Iróová, ZŠ a Gymnázium s VJM, Dunajská, Bratislava

Späť na úvod

Egy diákbál szervezése rengeteg időt és energiát igényel. Mikor kezdtétek el az előkészületeket?

A helyszín kiválasztása kulcsfontosságú kérdésnek számított, ezzel a problémával már szeptembertől foglalkoztunk, míg a többivel csak később, novemberben. Egyételműen az ár döntött, Pozsonyban nagyon nehéz elfogadható áron termet bérelni. A zenekar meghívása, vacsora rendelése, jegyárusítás, díszlettervezés.

Hogyan osztottátok fel egymás között a munkát, illetve minek a lebonyolítása volt a legigényesebb?

A legigényesebb talán a nyitótánc elkészítése volt, de így utólag elmondhatom, a bál megszervezése összességében elég igényesnek bizonyult.

Ki volt az ötletgazdája ennek a színvonalas produkciónak? Mennyire volt nehéz kivitelezni?

A táncot tangóval kezdtük, ami fokozatosan ment át salsába. Az ötletgazda én voltam, nagyon szerettem volna, ha ez az egész megvalósul. A kivitelezésben nagy segítségünk volt Janda tanárnő, aki magát a koreográfiát állította össze. Kezdetben akadtak problémák, de ,amikor a végeleges csapat összeállt, ment minden, mint a karikacsapás.

Milyen váratlan akadályokba ütköztetek a szervezés valamint a bál ideje alatt?

Elfelejtettünk vacsorát rendelni a zenekarnak, illetve a nyitótánc elejét rögtönözve kellett megoldanunk, ugyanis nem számoltunk pár dologgal a terem elrendezését illetőleg. Az osztályfőnököknek hála más váratlan meglepetés nem ért bennünket.

Már hagyománnyá vált a minden évben sorra kerülő bálkirály illetve bálkirálynő választás. Az idén el is nyerted az utóbbi címet, amihez ezúton szeretnék gratulálni! Mesélj az élményeidről!

Az iskola tradícióit követve minden osztály indított egy- egy jelöltet, akikre a többi vendég szavazhatott táncuk alapján. Mi a párommal két nap alatt állítottuk össze a saját koreográfiánkat, amivel sikerült elnyernünk a bálkirály - bálkirálynő címet. Nagy öröm volt ez, erre készültünk már évek óta. Váratlan fordulat az volt, amikor kiálltunk a táncparkettre, az egyik tanárnő odajött, hogy vegyem fel az (előzőleg ledobott) cipőmet. Siettem érte ahogy tudtam, mint utólag kiderült a műsorvezetők a parkettre akarták szólítani egyik osztálytársamat, hiszen mindenki csak rám várt.

Nagyjából tíz óra tájékában kezdődött a tombolahúzás. Kik voltak fő támogatók? Elégedettek voltatok a nyereményekkel?

Maximálisan elégedettek voltunk, a szervezés alatt ez okozta a legkevesebb gondot. Tanárainknak sokat köszönhetünk, nagyban támogattak minket, ezenkívül pedig magánvállalkozókat kerestünk meg. Végül 50 tombolanyereményt sikerült összegyűjteni.

Visszatekintve pozitív élményként gondolsz a bálra? Mit csinálnál másképp, milyen tanácsot tudnál adni a jövőbeni harmadikosoknak?

Nekem személy szerint nagyon tetszett, jót buliztunk. A fődíj körül volt egy kis kalamajka, ezen változtatnék utólag, illetve a zenészeket kérném meg, hogy több mulatós zenét játszanak (vicces, de volt olyan, aki ezen háborodott fel). A harmadikosoknak jövőre azt üzenném, hogy legyenek eredetiek, ötletesek és mindenekelőtt MERÉSZEK.

Tóth Kitti, II.B