Interjú Skuta Miklóssal, hazánk egyik legnevesebb zongoristájával és zeneszerzőjével

27.10.2019 11:00
Kultúra a umenie

Autor : Alžbeta Iróová, ZŠ a Gymnázium s VJM, Dunajská, Bratislava

Späť na články autora

Skuta Miklós Révkomáromban született, tanulmányait Pozsonyban, majd Párizsban végezte. Nemcsak klasszikus zenét játszik, hanem dzsesszt és akár popot is. Kompozícióit számos helyen előadta, Magyarországon, Ausztriában, Hollandiában, Franciaországban. Híres karmesterekkel és művészekkel lépett föl és dolgozott együtt. Május végén az egyik koncertjén a Pozsonyi Filharmóniában volt alkalmam feltenni pár kérdést az művésznek.

Mikor fogta meg Önt igazán a zene?

Hát azért ez nem így van, hogy a zene megfog valamikor, ez vagy van vagy nincs. Azt hiszem hogy kora gyerekkoromtól. Jött – és megértettük egymást.

Ön szerint milyen hatással van Bach és Shostakovich zenéje a fiatal közönségre?

Őszintén, fogalmam sincs róla. Bach ritmikája közel áll egy kicsit a mai könnyed zenéhez, így a ritmikán keresztül a fiatalok talán közelebb tudnak jutni Bach-hoz. Tudni kell Shostakovichról, hogy hasonló zeneszerző volt a 20. században, mivel ő is polifónikus zenét írt. Például ő is írt 24 preludiumot és fúgát, mint Bach. Zenéje viszont sokkal monumentálisabb, s mivel Oroszországból származik, sokkal nehezebb megérteni. Nagyon kívánom a fiataloknak, hogy hallgassák Bachot és Shostakovichot egyaránt.

Hány éves kora óta zongorázik?

Az egész úgy kezdődött, hogy a három évvel idősebb testvérem is zongorázott. Az édesapám, aki mellesleg orvos volt, amatőr szinten zongorázott és hegedült, úgyhogy volt otthon zongoránk. Én ebbe az egészbe beleszülettem, a bátyám és édeasapám is zongoráztak, úgyhogy nem tudom pontosan, mikor is kezdtem bele, biztosan nagyon kicsi lehettem.

Mikor jutott arra az elhatározásra, hogy klasszikus zenét fog játszani zongorán, ráadásul szimfonikus zenekarral?

Ez nagyon jó kérdés, hosszú sztorija van. Mint minden kamasz, én is rockgitáros voltam tizenkét-tizenhárom éves koromban. Bevallom, hogy sem a konzervatóriumba nem szerettem volna menni, sem komolyzenét tanulni. Ez a 60-as évek végén történt, akkor forrongott a világ, minden érdekesebb volt számomra, mint a komolyzene. A Beatles, a woodstocki fesztivál, és az egész hippi-mozgalom nagyon megfogott. Komáromban, szülővárosomban maradtam, nem akartam elmenni innen. Gitároztam, nagyon betyár diák voltam a gimnáziumban, úgyhogy gyakorlatilag át kellett lépnem konzervatóriumba, mivel a gimnáziumot be sem tudtam volna fejezni. Igazából ott kerültem intenzívebb, aktívabb kapcsolatba a komolyzenével, annak ellenére, hogy édesapám otthon egy csomó komolyzenét hallgatott. Ott éreztem meg az ízét a komolyzenének és egyre jobban szívtam be magamba. Később kiderült, hogy ez nálam működik, tudom csinálni és nagyon meg is szerettem. Teljesen más, mint a könnyűzene, mint a jazz. Egy csomó csodálatos dolog van benne. Az, hogy zenekarral játszom, teljesen normális dolog, ugyanis az ember vagy szólóban, vagy zenekarral játszik.

Vannak-e egyéb kedvtelései? Esetleg űz valami olyat, ami fizikailag megterhelő?

Szeretek olvasni és írni. Júniusban jelenik meg az első regényem, a Julien könyve. Szeretem a kerti munkát, és a filozófia is érdekel.

Nagy Antónia, II.A